Lehalászás a tavon, tánc a színpadon

2014. október 24-én egyesületünk több csoportja is részt vett a már hagyományosnak nevezhető tatai Öreg-tavi lehalászáson. Napsütés, jó hangulat, lelkes táncosok és hálás közönség...

Kell ennél több? Mi szívvel lélekkel adtuk tánctudásunkat!

Tata Lehalászás - 2014

Egyesületünk Cifra táncegyüttese örömmel teljesítette a tatabányai Forgórózsa Népművészeti Központ Csutri táncegyüttesének meghívását a bánhidai szüreti felvonulás eseményére és az azt követő mulatságra. A szép idő megfelelő alapja volt a lovaskocsis-zenés felvonulásnak, a bánhidai búcsú közepén a két táncegyüttes közös bemutatkozása is jól sikerül, szemmel és füllel tapasztalható volt a közönség tetszésnyilvánítása.

A korosztályok táncházaihoz a muzsikát a Kincső zenekar, illetve Bottyán Ildikó hegedűs növendékei (amikor éppen nem táncoltak!) szolgáltatták. A program záróceremóniája a városi szervezésű tűzgyújtás volt, ahol fáklyákkal, közös énekkel, tánccal vettük körül a hatalmas tüzet.

Jó mulatság volt!

a Forgórózsa Központ cikke, videó

Szüreti felvonulás Tatabányán a Forgórózsa Népművészeti Központtal - 2014

Magyarbőd – Ránkfüred – Szlovákia, augusztus 10-17

Mindnyájunk nevében mondhatom, akik ott voltunk, hogy felejthetetlen 1 hetet töltöttünk a szlovákiai Ránkfüreden, szlovák nevén Herlányban, a Cifra táncegyüttes és a tatabányai Forgórózsa Népművészeti Központ Csutri együttesének közös néptánc táborában. Neves helyi táncmesterek – Méhes Katalin, Kupec Mihály és Korpás Éva népdalénekes vezetésével merültünk el a gazdag magyarbődi hagyományok tanulmányozásában.

Hagyományőrzők

Legkiemelkedőbb és legfelemelőbb pillanatai a tábornak azok voltak, amikor találkozhattunk a még élő magyarbődi hagyományőrzőkkel. Második nap délután és este vendégeink voltak a táborhelyen, velünk is vacsoráztak és utána a mulatságban is résztvettek. Együtt karikáztunk, jártuk a csárdást, eközben hallgattuk csodálatos, kétszólamú énekeiket, elbeszéléseiket a régi táncos szokásokról, fiatalságukról, gyönyörködtünk viseletükben. Magyarbődön meglátogattuk az egyik utolsó férfi táncos, Vasil Imre bácsi sírját, majd a nénik vendégei voltunk a helyi kultúrházban. Fergeteges mulatság keletkezett, sajnáltuk, hogy vissza kellett menni a táborhelyre. Reméljük még sokszor találkozunk velük, hallhatjuk Joli néni, a 83(!) éves, fiatalos Margit néni és a többi hagyományőrző csodálatos énekét! Isten éltesse őket, akik a magyar nyelv és hagyományok utolsó képviselői Magyarbődön!

Szállásunk fantasztikus volt! Szállodai körülmények között laktunk a ránkfüredi gejzír mellett,amelynek kitörését háromszor is megcsodálhattuk. A valahai Ránki, Eszterházy családok által kiépített park, nyári pavilon adott otthont a tánctanításnak, az ottani étteremben étkeztünk. Esténként a táncházakat is itt tartottuk, Rigó Márton és bandája muzsikált.

A kézműves foglalkozásokon magyarbődi hímzésmintákkal emlékpólót készítettünk, a lányok kalárisból  megfűzték fellépő gyöngyüket.

Kirándulások

A kassai kirándulás több szempontból is emlékezetes marad – a tavaly Európa kulturális fővárosaként elhíresült valahai magyar város nem fogadott túl vendégszeretően bennünket…Amikor fogadott idegenvezetővel végigjártuk Kassa nevezetes helyeit – Rodostói Rákóczi-ház, Szent Erzsébet-székesegyház, panoptikum-Tűztorony, Márai-ház, a gyönyörű főtér parkjaival, szőkőkútjaival, a fantasztikus színházépülettel – mind-mind a valahai Nagy-Magyarország, Kassa városa által felépített épületek, amelynek utolsó simításai 1896-ban a milleneum évében befejeződtek – vajmi keveset hallotunk a magyar történelemről, arról, hogy ezt mi építettük föl, alakítottuk ki. A szlovákok nemcsak kisajátítják a magyar történelmet és elhallgatnak bennünket – 1000 évig nem volt itt semmi…- hanem saját érdemeikként tüntetik fel pl. Kassa városának minden nevezetességét is. Ezt sajnos nemcsak nekünk, hanem más turistáknak is így adják elő…

Mi azért megcsodáltunk mindent, a legszebb a székesegyház és az alatta kialakított Rákóczi-sírbolt volt, ahol természetesen elénekeltük a Himnuszt. A városi szabadprogramot elmosta ugyan az eső, de volt idő még a Kézművesek utcájában is sétálni egyet. Aki teheti, látogasson el Kassára – a város nevezetességei, magyar történelmi emlékei felemelően szépek.

Utolsó este tréfás vetélkedőn, beugratós játékokon derültünk, itt a fiú lábszépségversenytől a hajfonásig, a széki tempó versenytől a magyarbődi csárdásversenyig megmutatkozhattak az indulók.

A hazaúton izgalmas kirándulást tettünk Boldogkőváraljára. Az emeleti makett-teremtől a pincebörtönig sok érdekes látnivalóval gazdagodtunk.

Mindenkori vágyunkat, hogy még élő hagyományőrzőket hallhassunk-láthassunk, idén is beteljesítettük. Amíg még élnek ilyen emberek, megkeressük őket és tanulunk tőlük. Csak így lehet megőrizni „a tiszta forrás”gondolatát.

Magyarbőd – Ránkfüred / Szlovákia táborozás - 2014

Bajnai tábor - 2014. Július 1-3 között a Kicsi Cifra (a tatai Pötörke Népművészeti Egyesület csoportja) és a Forgórózsa Népművészeti Központ Fodorka együttesének közös néptánc táborát tartottuk Bajnán. Mindenkinek ajánlunk egy bajnai kirándulást! Már az odavezető út is csodálatos és a falu is kínál szép számmal látnivalókat.

A bajnaiak – élükön Pallagi Ferenc polgármester úrral – nagy vendégszeretettel fogadtak bennünket. Nagyra értékelték, hogy falujuk néptánc- és népdal örökségét kutatjuk és tanítjuk. Minden segítséget megkaptunk – és ezúton is köszönjük! – hogy Bajna még élő, idős hagyományőrzőivel találkozhassunk. A féltve őrzött régi hang- és filmfelvételek is nagyban segítették munkánkat.

Legkisebb táncosainknak a 3 nap sok izgalommal telt. A tornacsarnokban berendezett szállásról naponta kiadós sétát tettünk az óvoda „kerthelységébe”, ahol házias ízekkel és hatalmas adagokkal kényeztettek minket az étkezéseken.

Reflektorfényben a megyei hagyományok

A bajnai sportcsarnok alagsorában kialakított remek tükrös táncteremben sajátítottuk el a bajnai csárdás alaplépéseit, tanultuk az érdekes, szép bajnai népdalokat. Vendégeink voltak bajnai népdalkör tagjai, akik  a helyi népviseletben jöttek el hozzánk. A nénik nemcsak énekeltek a gyerekeknek és a gyerekekkel, hanem meséltek gyermekkorukról, a régi táncos szokásokról is.

Kiránduló napunkon első utunk Etus nénihez vezetett, aki legendásan híres réteskészítő tudományáról – ezt tapasztaltuk! – és helyi népviseletbe öltöztetett mintegy 300 babájáról, amelyeket maga varrt. Kigyalogoltunk a Szent Donát szoborhoz, ahol a falu gyönyörű, régi pincesorán Bajna község szépen kiépített pihenőhelyén múlattuk az időt és gyönyörködtünk a Vértes panorámájában.

A bajnai kastélykertet bejárva csodáltuk a hajdani Sándor Móric birtok gazdagságát, a kastély szépségét. A helyi kézműves mesterekkel csuhéztunk és faragtunk egy egész délután. Az iskola körül megtett bátorság-próbán a legmerészebbek egyedül vágtak neki a sötétnek!

Záró bemutatónkon, az iskola udvarán felállított színpadon, a helyi népdalkör tagjaival és tagjainak, valamint a szülőknek bemutattunk néhány szép, régi helyi játékot, népdalt és a bajnai lassú és friss csárdást.

Bajna, úgy érezzük, visszavár! Mi máskor is megyünk!

Bajnai tábor - 2014

III. Szentiváni tűzugrás
2014. június 22. Tata, Kálvária domb

17.00 A Pötörke Népművészeti Egyesület táncosainak bemutatói, kézművesek kirakodóvására, játszóház és kézműves foglalkozás gyerekeknek

18.00 Kurdi Gábor hangszerkészítő népi iparművész hangszerkiállításának megnyitója a Kálvária Kápolnában - közreműködik Kövesdi Mónika művészettörténész, a Pünkösdi Rózsa énekegyüttes és Szegvári Ildikó

19.00 A BOURDON zenekar koncertje és táncháza – középkori és reneszánsz muzsika

20.00 Szertartásos tűzgyújtás, körtánc a tűz körül Kurdi Gábor dudással, majd TŰZUGRÁS

22 óráig moldvai táncház

Esőnap: június 23. hétfő

III. Szent Iván napi Tűzugrás a Pötörke táncegyüttessel

Második alkalommal vettünk részt a tatabányai Forgórózsa Népművészeti Központ által megrendezett Ki-Mit-Tud-on.

Idén is volt arany illetve ezüst eső (az időjáráson kívül, amit szívesen kihagytunk volna) és bár az ég leszakadt, dörgött, villámlott ... azért mindenki igyekezett kihozni magából a legjobbat! Reggeltől estig folyt a vetélkedés, a Pötörke Népművészeti Egyesület csoportjai, énekesei, táncosai mind nagyon szépen szerepeltek!

Gratulálunk nekik!

Eredményeink:

Kicsicifra Táncegyüttes: Kalocsai játékok és tánc /ezüst

Kiscifra Táncegyüttes: Somogyi játékok és tánc /ezüst

Cifra Táncegyüttes: Múltbéli képek -Szlavónia /arany

Szólisták:Váradi Petra-Schmidt Péter / arany

Harcsa Nóra-Illés Eszter / arany

Illés Eszter-Bejczi Mátyás / arany

Farkasdi Boglárka-Györke Zoltán / ezüst

Szabó Kincső-Szabó Marcell / arany

Körtvélyesi Ákos / arany

Énekesek:Kiscifra Énekegyüttes (Essőssy lányok és Schrenk Dóri) / ezüst

Verbunkos Duó (Keltai fiúk) / ezüst

Cifra Énekegyüttes (Engelbrecht lányok, Szekeres Lizi, Váradi Petra, Farkasdi Bogi) / ezüst​

Forgórózsa Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Ki-MIT-TUD 2014

PÖTÖRKE BATYUS BÁL - AVAGY KÖLTÖZZÜNK ÖSSZE A PÖTÖRKE-HÁZBA MIND! 

A Pötörke Népművészeti Egyesület bálja, igazán felemelő esemény volt! Sikerült összejönni az együttes régi és jelenlegi tagjainak, családjaiknak, barátaiknak, támogatóinak egy felettébb kellemes estére... finom étkek, italok, remek zenék, meglepetés műsor, tombola és TÁNC!

Talán mondani se kell, mindenki nagyon jól érezte magát! Öröm volt számunkra látni, az igazi "öröm" táncot kortól és nemtől függetlenül!

No és persze a LÉNYEG! Ezek a kedves emberek mind azért jöttek el hozzánk, hogy segítsenek nekünk a PÖTÖRKE-HÁZ felújításának megkezdésében!

KÖSZÖNET MINDENKINEK, ​​​​ÖRÖM VOLT EZ A NAP!

Pötörke Batyus bál - 2014

2014. április 19-én rendeztük meg az Aprók Játszóházát, amely a húsvéti készülődés jegyében telt.

Hagyományos viaszos írókázással lehetett szebbnél szebb gyimesi motívumokat festeni a tojásokra. A szorgos kis kezek készíthettek papírból többféle tojástartót, húsvéti ablakdíszt és sok más érdekességet. 

Húsvéti Játszóház 2014
Húsvéti Játszóház 2014

Nagyszombat lévén - tisztelve a hagyományokat - nem hívtunk zenekart, csupán a saját énekhangunkra játszottunk különféle böjti játékokat. Szőnyegné Szegvári Emese ismét új mesét hozott nekünk. Hallhattunk a nagyszombati tűzgyújtás népi játékokban megőrzött elemeiről, s el is játszottuk ezeket a játékokat. 

A népi hangszerek közül a citerát vizsgáltuk meg, vendégünk volt Illés Ágnes, aki megszólaltatta a hangszert. Ő Kurdi Gábor tanítványaként egy ugrós dalt citerázott nekünk. Szövegét megtanultuk és együtt énekeltük a citerával. 

A locsolásra készülve a legénykék 3 tagú kislány "zsűri" előtt elmondták a hétfőre tervezett  verseiket. Természetesen erőfeszítésüket csokival jutalmazták a lányok. A legjobban Keltai Berci verse tetszett nekik, amely egy tábla csokit érdemelt. Így szólt:

Icipici morzsalék,

eljöttem a tojásért,

Ha nem adnak tojáskát,

ütöm agyon tyúkocskát!

Sok szép hímes tojással a kezünkben, sok szép élménnyel a szívünkben tértünk haza!

Húsvéti Játszóház 2014

„ARANYOS” CIFRA ÉS KISCIFRA

A SZÉKESFEHÉRVÁRI NÉPTÁNCFESZTIVÁLRÓL ARANY OKLEVÉLLEL TÉRTEK HAZA A PÖTÖRKÉSEK

A „Húzd keresztül” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivált a hétvégén Székesfehérváron rendezte meg az Alba Régia Táncegyesület valamint a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza. Az egész országban meghirdetett rendezvényre 26 csoport jelentkezett, akik 3 tagú szakmai zsűri előtt mutathatták be koreográfiáikat.

Székesfehérvári néptáncfesztivál 2014
Székesfehérvári néptáncfesztivál 2014

A fesztivál rendezőinek célja az volt, hogy az országban működő együttesek között találkozási, ismerkedési lehetőséget teremtsenek, szakmai, módszertani segítséget nyújtsanak a vezetőknek, valamint minősítést, visszajelzést adjanak az egyes csoportok munkájáról.

Arany, ezüst és bronz minősítésű oklevelekkel jutalmazták az együtteseket.  Külön kategóriában versenyeztek  a művészeti iskolák illetve a más formában működő táncegyüttesek,  ugyanakkor az összes résztvevő között a minősítő oklevélen kívül egy különdíjat, egy koreográfiai díjat és egy fesztiváldíjat is kiadtak.   

Székesfehérvári néptáncfesztivál 2014
Székesfehérvári néptáncfesztivál 2014

A tatai PÖTÖRKE  NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET utánpótlásának két együttese is nevezett erre a fesztiválra. A zömében  3-4. osztályosokból álló KISCIFRA TÁNCEGYÜTTES  „Ha te húzod, én meg járom..” címmel somogyi táncokat adott elő, arany minősítésű oklevéllel jutalmazta őket a zsűri.  

A CIFRA TÁNCEGYÜTTES a „Múltbéli képek – Szlavónia” című koreográfiával szintén arany oklevelet szerzett, valamint elhozta a FESZTIVÁLDÍJAT is. Előadásukat a Kincső zenekar kísérte, a csoportok vezetői és koreográfusai: Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor.

A zsűri azért is kiemelten gratulált a Pötörke vezetőinek, mert hagyományőrző, értékteremtő munkájukkal heti mindössze egy táncpróbával tudták ezt a színvonalat hozni. A Pötörke két csoportja is arany oklevelet szerzett a hétvégén!

Székesfehérvári „Húzd keresztül” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál

A hétvégén (2014 március 14-15) Tata Város Önkormányzatának küldöttségével együtt Magyarkanizsán jártunk a Pötörke Táncegyüttes 8 táncosával. A nemzeti ünnep alkalmából koszorúzáson, majd a tatai művészek kiállításmegnyitóján, végül ünnepi műsoron vettünk részt. 

magyarkanizsa 2014
Magyarkanizsa 2014

 E műsor keretében írták alá Tata és Magyarkanizsa testvérvárosi szerződését is.  A két nap alatt jártunk Szabadkán is, ahol megismerhettük a város legszebb épületeit, elsősorban a régi városházát. Nagyon vendégszeretőek voltak a magyarkanizsai magyarok! Köszönjük a szép élményeket!

A 2014 február 26-i Megyei Népdaléneklési Verseny en a Pötörke Népművészeti Egyesület Kiscifrás táncosai énekesként is nagy sikert arattak. 

 Váradi Petra, Szvitacs Panna, Nagy Enikő és Czifrik Zsófia a tatai Fazekas Általános Iskola tanulói közös produkciójukra ezüst fokozatú oklevelet kaptak, egyéniben is ezüst oklevelet, illetve Czifrik Zsófia arany minősítést szerzett. A naszályi Essőssy Ágota sárközi dallamokkal szintén ezüst érmes lett. A Pötörkében folyó népi ének oktatás szép eredménye volt a "Verbunkos duó" - Keltai Áron és Bálint - katonadalokkal történt szereplése, ők is ezüst oklevelet szereztek. Gratulálunk a gyerekeknek, s nem utolsó sorban a felkészítő tanároknak is!

GYERMEKBARÁT  TÁNCHÁZ
TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK  TÁMOGATÁSÁVAL
2014. FEBRUÁR 15-ÉN /SZOMBATON/ 16 ÓRÁTÓL
TATÁN A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI OTTHONBAN (Kocsi u. 15.).
16 ÓRÁTÓL KOSÁRFONÁS  kicsiknek és nagyoknak
SZŐNYEGNÉ    SZEGVÁRI    EMESÉVEL
17.00'-19.00' JELMEZES FARSANGI MULATSÁG, JÁTÉKOK ÉS TÁNCOK,
NÉPDALOK és NÉPSZOKÁSOK KISEBBEKNEK
19.00 NAGYOBBAKNAK SZÉKI ÉS MEZŐSÉGI MULATSÁG

Muzsikál a Kincső zenekar, tánctanítás Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor 

BELÉPÉS: 400 Ft

A BATYUS TÁNCHÁZBA KÉRJÜK, HOGY EGY KIS ENNI- és
INNIVALÓT HOZZATOK!