Farsangi Aprók Tánca és Viseletes bál

2020. február 15-én farsangoltunk!

Délután a kisebbeké volt a főszerep. Farsangi népszokásokkal ismerkedhettek, álarcokat és busó bábot készíthettek valamint táncolhattak a Kincső zenekar muzsikájára.

Majd "Kolozsvári szomszédok" címmel, az első tatai viseletes bál került megrendezésre, ahol az este elején Gémesi Zoltán és Horváth Marika vezetésével györgyfalvi és mérai táncokat tanulhattak az érdeklődők. A táncházban a talpalávalót Németh Dénes és zenekara húzta.

Nagyon jól éreztük magunkat, várunk mindenkit jövőre is!

Farsangi Aprók Tánca és Viseletes bál - 2020

2019. október 5-én került megrendezésre a XXIII. Folk-nap.

Délelőtt a BaHorKa Társulat lépett fel Tündér Ilona című mese előadásával, valamint kézműves foglalkozások várták a kicsiket és nagyokat.

Délután a táncé volt a főszerep. Turáról és Isaszegről érkező hagyományőrzőkkel és a Zagyva Bandával közösen elevenítettük fel a berukkolást, azaz a férfiak katonaságba vonulásának szokását.
Az esti táncházban pedig a Cserszömörcze zenekar és a Kincső zenekar húzta a talpalávalót.

XXIII. Folk-nap és Berukkolás a Pötörkével - 2019

Mezőségi bál 2018
December 30-án 20.00-tól Tatán,
a Református Gyülekezeti Teremben (Kocsi u. 15.)
Táncház, énektanítás, táncbemutató
Muzsikál: Soós András és Zenekara
Búzai énekesek – Takács Anna és Takács Piros
Házigazda: Pötörke T.E.
Táncházvezető: Gémesi Zoltán
Vendég: Turul Kamara
Batyus bál – Belépő: 500 Ft

Mezőségi bál 2018

Hagyományos Pötörke karácsony 2018-ban

A Pötörke Népművészeti Egyesület szeretettel meghívja Önöket hagyományos karácsonyi műsorára
2018. december 16-án vasárnap 16 és 18 órára
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központba.

16 órai műsor: Kis-Kotyogó és Kotyogó óvodás csoportok, az Aprók táncegyüttes, A Búzaszem és a Pötörke táncegyüttesek

18 órai műsor: a Kiscifra, A Cifra és a Pötörke táncegyüttesek
Mindkét műsorrészben a népi énekesek
és népi hangszeresek bemutatóit is láthatják.

Muzsikál a Kincső zenekar.

Hagyományos karácsony 2018
Karacsonyi Musor 2018

Hagyományos karácsony 2018

MÁRTON NAPI  APRÓK TÁNCA
2018. november 24-én szombaton 16 órai kezdettel
Tatán a Kocsi u. 15. sz. alatti Református Gyülekezeti Teremben 

Program:
16.00: Kézművesség: „Hintaliba” és repülő vadludak készítése, gyöngyfűzés
17.00: Játékok, szokások és dalok kisebbeknek a Márton nap jegyében
Bemutatkozik az APRÓK Táncegyüttes majd közös mulatság
19.00: Nagyobbak tánca

Kézművesség: Szegvári Emese Táncház: Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor Muzsikál a Kincső zenekar

A BATYUS TÁNCHÁZBA KIS ENNI- VAGY INNIVALÓ HOZHATÓ!!
Belépő: 400 Ft

márton napi aprók tánca
márton napi aprók tánca

A két programot 2018. 10. 06-án rendezte meg a Pötörke Népművészeti Egyesület és a Tata és Térsége Kézműves Egyesület közös szervezésben.

A kézművesség keretében egész nap lehetőség nyílt korongozásra, agyagozásra, írókával és gyönggyel történő díszítésre, valamint kipróbálhatták a gyerekek a fafaragást és a tojás, valamint üveg díszítését is. A Pötörkések kötélveréssel, bőrözéssel, mézeskalács díszítéssel és különböző  anyagok motivikus díszítésével bővítették a kínálatot. Schmidt Vilmos kovácsmester bemutatta mestersége fortélyait a gyermekeknek.
Egész nap szólt a zene, folytak a bemutatók. Fa körhinta és más természetes játékok álltak a gyermekek rendelkezésére.  A Kuttyomfitty Társulat október 6-a alkalmából bemutatta „Magyar virtus” című darabját. A Babra zenekar délszláv koncertet és fergeteges táncházat tartott.
A megyei táncegyüttesek – Pötörke, Kenderke, Garabonciás, Aranykocsi és Csutri – valamint a mosonmagyaróvári Lajta táncegyüttes Palenik József vezetésével pedig a Kossuth téren 15 órakor kezdődő Berukkolás előadói voltak a Csevergő énekegyüttessel együtt. A látványos bemutató felelevenítette a katonáskodni induló legények hagyományos szokását, a berukkolást. Ilka György széki prímás muzsikált a berukkoláson.

Az egész nap egy fantasztikusan vidám, sokszínű, aktív nap volt tele élményekkel és életre szóló emlékekkel. A berukkolás rendezvényével valamint a Kuttyomfitty Társulat Magyar virtus c. darabjával méltó módon emlékeztünk meg a 13 aradi vértanú áldozatáról, s valamennyi magyar katonáról, aki az életét adta hazánkért…

Köszönettel tartozunk érte a támogatóinknak:
a 25 éves Nemzeti Kulturális Alapnak
az EFOP-1.5.2-16-2017-00043. sz projektnek
DOT-ING Ingatlan cégnek és Szabó Gábornak

valamennyi fellépő együttesnek, közreműködő táncosnak és a Pötörke rendezői csapatának!
Köszönet a Vaszary Általános Iskolának a rendelkezésünkre bocsátott tornateremért!

Képek a rendezvényről itt!

II. MEGYEI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ
XXII. VÁROSI FOLK-NAP
I. TATAI KÉZMŰVES KAVALKÁD
2018.október 6-án 10-21 óráig, a tatai Vaszary Általános Iskola tornatermében

10.00: Nyitás tánccal és énekkel – a Kiscifra táncegyüttes bemutatója
11.00: Kuttyomfitty társulat – Magyar virtus -
12.00: Berukkolás főpróba
14.00: Az első tatai kézműves kavalkád megnyitója
15.00: Berukkolás a Kossuth Téren
16.00: Moldvai táncház
17.00: Széki táncház
19.00: Babra Zenekar koncertje és délszláv táncház
20.00-21.00: Mezőségi mulattság
22.00-tól a táncház a Várkanyar Kávéházban

Belépő: Gyerek:500 Ft, Felnőtt: 1000 Ft

VII. Szentiváni tűzugrás
2018. június 13-án szombaton, 18-22 óráig
A tatai Kálvária dombon
Programok:
18.00: Kálvária-domb gyermekkora – Kürthy Dóra előadása
18.30: Népzenei koncert
19.00: Történetek a Kálvárián – a kiállítást Busa Mónika nyitja meg
19.30: A gyermekkor „Kálváriája” – Borzsák Réka előadása
20.00: Újhold táncegyüttes reneszánsz táncháza
20.30: Szentiváni dalok a Csevergő énekegyüttessel
21.00: Tűzugrás majd táncház a Cserszömörcze zenekarral

Kézművesség: lámpás és koszorú készítés
Népi játszótér és kirakodó vásár
A rendezvény ingyenesen látogatható
Eső esetén a rendezvény elmarad!

VII. Szentiváni tűzugrás 2018

Egyesületünk szeretettel meghívja Önt és kedves családját, barátait a 
„…PÖTÖRKE KARÁCSONY…” 
című hagyományos karácsonyi műsorára 2017 decemberében is. 


A műsor 2017. december 17-én vasárnap 16 és 18 órától lesz 
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban. 

Hagyományos karácsony 2017
Hagyományos karácsony 2017

Támogatók:

Tata Város Önkormányzata Gyermekbarát program
A Nemzeti Kulturális Alap igazgatósága

Hagyományos karácsonyi műsor - 2017

"... ANGYALOK HIRDETIK ..."

Hagyományos karácsonyi műsorunk a Magyary Zoltán Művelődési Központban került megrendezésre. Felléptek kicsik és nagyok, együtt meghitt, ünnepi hangulatot teremtettek a színpadon. Gratulálunk minden tanulónknak a sikeres fellépéshez, köszönjük a szülők segítségét, támogatását és köszönjük a felkészítő pedagógusoknak áldozatos munkájukat!

Támogatóink: Tata Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap

Hagyományos karácsonyi műsor - 2016

Tréfás vetélkedők a Márton-nap jegyében, moldvai táncház, Kuttyomfitty előadás, ringató, Martenica bolgár táncegyüttes bemutatója és táncháza, megyei néptáncegyüttesek, Páva döntősök bemutatója, táncház kicsiknek, majd nagyoknak a Kincső és a Cserszömörcze zenekarokkal, körhinta, játékok, kézműves kirakodóvásár, fazekasság, varrás, mézeskalács-díszítés, fafaragás és további kézműves foglalkozások!

Ezeken a programokon vehettek részt Tatán, a Vaszary János Általános Iskola tornatermében mindazok, akik ellátogattak november 5-én a XX. Városi Folk-napra. A sok-sok tevékenység, előadás között mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Idén is nagyon jól éreztük magunkat, alig várjuk a következő Folk-napot!

Köszönjük barátainknak, ismerőseinknek, minden néptánc- és népzene iránt érdeklődőnek, hogy eljött és velünk mulatott!

Györke Zsuzsanna fotói:

XX. Városi Folk-nap a Pötörkével - 2016

Felsősófalvi (Székelyföld) tábor - 2016

2016. július 17-24. 

A Pötörke Népművészeti Egyesület és a  Forgórózsa Népművészeti Központ közösen vett részt ifjúsági és felnőtt táncosaival a 2016. július 16-24 között zajló felsősófalvi néptánctáborban.

Székelyföld szívében, a festői szépségű Felsősófalván táboroztunk ezen a nyáron, amely a székelyföldi Pipacsok néptáncegyüttes szervezésében zajlott immár 22. alkalommal.

A helyszínről

Kihasználva a hosszú utazást, néhány szép helyen az oda-vissza úton megálltunk. 17-én Torockóra tettünk egy kitérőt, amit azt hiszem, hogy nem bántunk meg. A Világörökség címre pályázó település a Székelykő lábánál olyan értékeket hordoz, amely méltán érdemes e címre, valamint arra, hogy mindannyian büszkék legyünk épületegyüttesére, hagyományaira. Erről a mellékelt fotók is tanúskodnak. 24-én a szovátai Medve-tóban fürödtünk, nagy élmény volt a lebegés a sós vízben. Hazafelé pedig, mielőtt átléptük a magyar határt, a kőrősfői református templomban gyönyörködhettünk.

Megérkezve a táborba már 17-én este nagy táncházba csöppentünk. Egész héten húzta a talpalávalót a Szászcsávási, a Heveder és Sorogja  zenekar. Közel 400 fő vett részt a tábor programjain, ahol balázstelki, pálpataki és felcsíki táncokat tanulhattunk kezdő és haladó szinten. Ének- zenetanítás is szerepelt a kínálatban.  Nagy örömünkre szolgált, hogy a táncházban minden este e tájegységekről érkező hagyományőrzőket köszönthettünk.

Vendégeink voltak:

A 78 éves Gillyén Miklós bácsi. Küküllődombóról érkezett, fiatalokat meghazudtoló frissességgel táncolta a pontozót és párjával is igen jól járta. A csíkszentdomokosi táncosok is idős koruk ellenére elkápráztattak bennünket. Az alsósófalviak énekes, táncos kedve példamutató volt, míg a felsősófalviak érdekes népszokásaikkal tették színessé a bemutatót.

Kiruccanások, programok

Szabadidőnkben egy délután kirándultunk az Alsósófalva melletti sós sziklákhoz és sós iszaptavakhoz. Ki-ki kedvére bekenhette magát a gyógyhatású iszappal, s felfrissülhetett tőle. Meglátogattuk a híres parajdi sóbányát, ahol nagyokat szippantottunk az egészséges, sós levegőből.

A zsúfolt tábor miatti nem könnyű körülmények ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Ezt elsősorban Krisztának köszönhetjük, aki a testi egészségünket igyekezett megőrizni.

Néprajzi előadások színesítették a programot minden délután, legfőképpen  székelyföldi táncos- és zenei hagyományokról beszéltek az előadók, pl. Pávai István, Könczei Árpád.  Egyik este igazi zenei csemegében volt részünk:

Dresch Mihályt hallhattuk különböző hangszereken játszani, aki a szászcsávási zenekar néhány tagjával lépett színpadra.  Hazafelé bizony mindenki elszundított a buszon, hiszen egy héten keresztül hajnali 1-2 óráig tartott a mulatság a táncázban, de bizton mondhatjuk, hogy megérte a fáradságot. Ezekből az élményekből egész életünk során tudunk táplálkozni.

Szegvári Ildikó - szervező

Felsősófalvi nyári tábor - 2016

Várhosszúréti tábor - 2016

2016. július 11-16.

A felső tagozatos korosztály a felvidéki Várhosszúrétre utazott, ahol az előző évben már nagyon jó táborélményeket gyűjtöttünk. Ez a falu Gömörben, dombok és erdők aljában,  Krasznahorka büszke  vára mellett található. A falu alatt van Európa legnagyobb cseppköve is. A kultúrházban volt a táncoktatás, panzióban a szállás és a falu közepén elhelyezkedő „Buzgó” nevű csárdában – amely nevét a helyi patakról kapta - az esti táncmulatság.

Kiváló tanárok vezetésével, párhuzamosan három csoportban folyt a táncoktatás: Kocsis Enikő és Fitos Dezső gyimesi táncokat, Busai Zsuzsanna és Busai Norbert észak-mezőségi táncokat, Kupec Zsófi és Kupec Mihály pedig a helyi, gömöri táncokat tanította. Ezen kívül kisebb csapatokat kellett alkossanak a gyerekek, s a megadott zenei egyvelegre koreográfiát kellett készíteniük a tábor végére.  Nagyon sok munkát fektettek bele, de jobbnál-jobb ötletekkel, humorral fantasztikus táncok születtek.

A sűrű programba belefért még néhány előadás (Kuttyomfitty Társulat bemutatója, beszélgetés  Mezei Margó és Mezei Lajos borzovai hagyományőrzőkkel). Ismét volt éjszakai  bátorságpróba a közeli erdőben, amelyet a szervezők újabb ötletekkel tettek hátborzongatóvá. Az esti táncházakban kipróbálhatták a gyerekek az újonnan elsajátított táncokat, de más tájegységekről is kérhettek muzsikát Németh Dénes zenekarától. A táncházban való aktív részvételt  a szervezők „cukorkaesővel” jutalmazták. Egyszóval nem bánta meg aki eljött, barátságok szövődtek, meglévő kapcsolatok mélyültek, nagyszerű hangulatban,  szépen és gyorsan teltek napjaink. Találkozzunk jövőre ugyanitt!!!!

Gyurkó Erzsébet - szervező

Várhosszúréti tábor nyáron - 2016

Kedves Barátaink, Ismerőseink!
A Pötörke számára óriási elismerés, hogy a Megyei Príma Díj jelöltek között szerepelhet éppen az együttes 30. jubileumi évében! Már csak a közönségszavazatokon múlik, hogy ki kapja meg a díjat. Nagyon örülnénk, ha szavaznának ránk! A 10 Príma-díj jelöltre 2016. szeptember 9-ig lehet szavazni. Fontos, hogy 5 helyről érkezhetnek be szavazatok (a 24 Órából kivágott bemutatkozások, kemma.hu-n, a forrasradio.hu-n, a voszkem.hu-n leadott voksokból (e-mail címenként NAPONTA EGYSZER lehet szavazni!!) és a kemma.hu facebook-oldalára feltöltött videók lájkjaiból áll össze egy-egy jelölt közönségszavazatainak száma. A Kemma.hu Príma-díjas szavazófelülete, ahol a szavazás pontos menetét, lehetőségeit is megtalálják: http://www.kemma.hu/verseny/363 Pötörke Néptáncegyüttes

Bemutatás a Kemma.hu oldalán

Kisfilm a Kemma.hu Facebook oldalán 

Köszönjük!


Megyei Prima Díj - születésnapunk megkoronázása

Nagy megtiszteltetés érte egyesületünket, hiszen jelöltjei lehettünk az idei Komárom-Esztergom megyei Príma díjnak.
2016. szeptember 17-én hirdettek eredményt, mely szerint elnyertük a PRÍMA KÖZÖNSÉGDÍJ-at!!!
Külön öröm ez számunkra, mert ebből érezhetjük a támogatást, amely körülvesz bennünket. Nagyon köszönünk minden egyes szavazatot, a segítő szándékot! Ez a díj a 30 éves Pötörke jubileumának megkoronázása egyben!


Príma gálaest - Príma díjazottakkal

A 24 ÓRA tolmácsolásában:

Príma Gálaest 2016
Príma gálaest 2016

Fotók Kiss T. József fotóriportertől:

Megyei Príma Díjátadó (Prímák közt a legprímábbak) - Györke Zsuzsanna beszámolója és fotói

Hónapok óta izgalommal vártuk, vajon mi lesz az eredménye a szavazásnak. Már az is nagy dolognak számított, hogy megyénkből a tíz Príma díj jelölt egyike lehettünk... és köszönünk minden egyes szavazatot!

Köszönjük, hogy támogattak minket! Köszönjük, hogy kitüntettek figyelmükkel! Nagyon köszönjük a szeretetet, a bizalmat, amivel körülvesznek minket!

Köszönet az EMBEREKNEK, hisz mi Tőlük... általuk lettünk PRÍMA KÖZÖNSÉGDÍJASOK!

Megyei Príma Díj - 2016

MARTOS

2016. június 28 - július 1.

A legkisebbek a Révkomáromhoz közeli Martosra utaztak, ahol a tavalyi évhez hasonlóan a Feszty-parkban vendégeskedhettünk a tatabányai Forgórózsa Népművészeti Egyesülettel szervezett táborban. Odafelé meglátogattuk az ógyallai csillagvizsgálót, megismerkedtünk a hely történetével, a  csillagvizsgálóban kivetített csillagképekkel,  valamint belenézhettük az egyik óriási távcsőbe is.

Martosra érve a gyerekek beköltöztek a jurtákba, amelyek esténként kivilágítva fantasztikus látványt nyújtottak. A természeti környezet szépsége és közelsége  lenyűgözött mindenkit.

A táncoktatásban ismét Méhes Kata és Oláh Attila (Nyuszi bácsi) voltak segítségünkre a Vág-Garam közi táncok elsajátításában, amely a gyereknek óriási élményt jelentett. Természetesen Szegvári Ildikó, Balogh Melinda, Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor kísérő tanárok is kivették a részüket az oktatásból. A lányok karikázót, a fiúk verbunkot tanultak. Meglátogattuk a martosi tájházat, ahol egy fiatal martosi pár viseletbe öltözve járta el nekünk a helyi táncokat. Kirándultunk a faluban, megnéztük a Pilike-dombot. Volt részünk éjszakai bátorságpróbában, tréfás vetélkedőben, esti táncházakban. Szabadidőben a gyerekek jókat társasoztak, agyagoztak, csónakáztak és szép eredménnyel pecáztak a helyben készült pecabotokkal.

A tábort lezáró bemutató nagyon jól sikerült, a szülő rácsodálkoztak a néhány nap alatt elsajátított tudásmennyiségre. Együtt fogyasztottuk el velük a kemencében sült kenyérlángost és a mézédes görögdinnyét.

Köszönet a pedagógusoknak  az élményekért, valamint Tóth Ágnes szülőnek a támogatásért és fotózásért, amivel  megörökítette élményeinket!

Martosi tábor - 2016

V. Szentiváni Tűzugrás a Kálvária dombon a Pötörkével és a Cifrával. Kézműveskedtünk, játszottunk, táncoltunk, egyszóval nagyon jól éreztük magunkat! Jövőre Veletek ugyanitt!

Györke Zsuzsanna beszámolója és fotói:

Minden évben reménykedünk a jó időben...

Idén túlteljesítette a természet vágyainkat. Azért, bár emberfeletti volt a hőség... hűséges barátaink, ismerőseink, eljöttek és velünk együtt élvezték az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Szentiváni Tűzugrást.

Minden tisztelet a nézők mellett, a műsorban résztvevő táncosoknak, énekeseknek, zenészeknek!

2016. június 24-én várunk szeretettel minden érdeklődőt a tatai Kálvária dombon a soron következő Tűzugrás alkalmából!

V. Szentiváni Tűzugrás 2016
V. Szentiváni Tűzugrás 2016

V. Szentiváni Tűzugrás - 2016

2016-ban - ugyanúgy, mint az előző három évben - a Pötörke Népművészeti Egyesület ismét benevezett a Forgórózsa Fesztivál Ki-Mit-Tud rendezvényére. Több kategóriában vettek részt a tatabányai megmérettetésen. Gyermek néptáncegyüttessel, szólistákkal, szóló párokkal, népzenészekkel (kis hegedűsök) és népi énekes csoportokkal egyaránt.  Eredményeik a következők lettek:

Kiscifra táncegyüttes - ezüst,
Kiscifra énekegyüttes - ezüst,
Tücsök trió (Temesi Flóra, Török Eszter és Török Péter) - ezüst,
Török Eszter és Péter - bronz,
Váradi Petra és Varsányi Boglárka hegedű - arany,
Varsányi Zsófia és Maszlavér Zsófia hegedű - arany,
Horváth Zsófia és Petrekin Bence - ezüst,
Mikó Emília és Ámon Balázs - ezüst,
Keltai Bertalan - ezüst,
Temesi Flóra és Huszka Dániel - bronz,
Váradi Leila és Györke Zoltán - ezüst,
Illés Eszter és Györke Zoltán  - arany,
Zoltay Lőrinc - ezüst,
Váradi Petra és Keltai Bálint - arany,
Betyárok trió - kiemelt arany.

Gratulálunk minden versenyzőnek, köszönjük a segítséget a szülőknek, valamint a megmérettetés lehetőségét és a szép élményeket, színvonalas programokat a szervező Forgórózsa Népművészeti Központnak!

IV. Népművészeti Ki-Mit-Tud / Forgórózsa Fesztivál - 2016

Megrendezésre került a III Pötörke bál Tatán, a Kőkúti Általános Iskolában 2016 április 23-án. Sok-sok finomság került az asztalokra, szuper volt a táncház és a meglepetés műsor is. A tombola után hajnalig roptuk!

Nagyon köszönjük, hogy ennyien eljöttetek!

III Pötörke bál 2016
III Pötörke bál 2016

III. Jótékonysági Pötörke bál - 2016

aprók tánca sorozat
Aprók Tánca sorozat

GYERMEKBARÁT  PROGRAM
2016. ÁPRILIS 9-ÉN /SZOMBATON/ 16 ÓRÁTÓL
TATÁN A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI OTTHONBAN (Kocsi u. 15.).

16.00:  KÉZMŰVESSÉG – FAFARAGÁS VASS HENRIK FAFARAGÓVAL
17.00-19.00:  SZENT GYÖRGY NAPI JÁTÉKOK, SZOKÁSOK,  TÁNCOK KISEBBEKNEK
19.00-21.00: TÁNCHÁZ NAGYOBBAKNAK
Táncház: Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor
Muzsikál a Kincső zenekar

BELÉPÉS : 400 Ft
A BATYUS TÁNCHÁZBA EGY KIS ENNI- VAGY INNIVALÓ HOZHATÓ!!   

A RENDEZVÉNYT A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP
ÉS TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TÁMOGATJA

Szent György napi Aprók Tánca - 2016

Száz virágszál tánca Virágvasárnapon

A Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola és a Pötörke Népművészeti Egyesület közös programjában. Virágvasárnap száz néptáncos leányka, hölgy és asszony részvételével igazi tavaszköszöntő karikázót mutattunk be Tatán a Kossuth téren 2016. március 20-án.

Köszönjük a megjelentek érdeklődését, úgy gondoljuk, sikerült remek hangulatot teremtenünk.

Györke Zsuzsi fotói:

Vadász Ferenc filmje:

Jakab György filmje:

Tavaszköszöntő Virágvasárnapi böjti karikázó - 2016

2016. március 7-én Tatabányán a Móra Ferenc Általános Iskolában rendezték meg a Pálóczi Horváth Ádám népdaléneklési és népi hangszerjátékos verseny Komárom-Esztergom megyei döntőjének 1-4. osztályos fordulóját.

Ebben a nemes versengésben - nagyon magas színvonalú, remek produkciók között - a Pötörke Népművészeti Egyesület Kiscifra énekegyüttese KIEMELT ARANY oklevelet, népi hangszereseink közül pedig Váradi Petra és Varsányi Boglárka hegedűsök ARANY oklevelet szereztek.

Gratulálunk a gyerekeknek, valamint a felkészítő tanároknak: Szegvári Ildikónak és Bottyán Ildikónak!
A Forgórózsa Népművészeti Központ hegedűseit dobon Keltai Bálint kísérte, amely produkció szintén KIEMELT ARANY díjazást kapott, gratulálunk!

Pálóczi Horváth Ádám népdaléneklési és népi hangszerjátékos verseny Komárom-Esztergom megyei döntője - 2016

PÖTÖRKE NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET I TATA
Széchenyi 2020
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram