2023. szeptember 15-16-án, pénteken és szombaton
A Várudvarban és a Kőfaragóházban
Köszönjük a Pötörke Népművészeti Egyesület apraja-nagyjának, valamint a Kincső zenekarnak és népzenész növendékeinek a mai közreműködést, a hangulatos táncházakat - szó szerint reggeltől estig!
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy új színeket hoztak a mai napba, valamint a rengeteg szervezőmunkát Anetta Molnárnénak!!!
Fantasztikus Fazekasmester Találkozó volt sok-sok néptánccal és népzenével!
A program Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.
Fazekasmester Találkozó és Konferencia 2023
A tűzugrás a viharos szél miatt ugyan elmaradt, de a Napszentület tábor záró műsorát sikeresen bemutatták a hetet végig éneklő, zenélő gyerekek!
A Tatai Televízió beszámolója és videója:
Nyárközép, vagyis Szent Iván éjszakája jeles nap a népi hagyományok körében. a június 23-áról 24-ére virradó hajnal a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. Ezt a tradíciót látványos programokkal eleveníti meg minden esztendőben a Pötörke Népművészeti Egyesület, és bár az időjárás most nem kedvezett a tűzugrásnak, a közönséget így is kárpótolták a táncosok.
Szent Iváni Tűzugrás és Napszentület tábor 2023
“Sarkantyú peng, szoknya lebben” -néptánc fesztivál a tatai Patarán!
Mint minden Patarán, az idén már hagyományosan jelen volt a néptánc, népzene is!
Május 26-án 16.30-kor a Pötörke Népművészeti Egyesület táncos és népzenész tanulói mutatkoztak be a Magyar Falu színpadán!
Vasárnap, május 28-án ugyanitt 14 órakor vármegyei táncegyüttesekkel együtt léptünk színpadra.
A Kincső zenekar muzsikájára roptuk a gyönyörű helyszínen a szebbnél szebb táncokat!
Tata Táncegyüttes, bábolnai Cseperedők, komáromi Garabonciás, szőgyéni Iglice és a szervező tatai Pötörke Táncegyüttes!
Jó volt veletek az élmény! Jövőre ugyanitt!
Fotókat nagyon köszönjük Bräutigam Géza!!
A Pötörke Népművészeti Egyesület tanévzáró műsora zajlott a Patarán péntek délután. A néptánc- és népzenei csoportok bemutatóján óvodásoktól a felnőttekig minden korcsoport bemutatkozott! Családias, fantasztikus hangulatban csodálhattuk meg a gyerekek éves fejlődését és a gyönyörűséges népi értékeink felvonultatását!
Köszönjük a szülők támogatását, pedagógusaink sok-sok munkáját!
A program Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.
Sarkantyú peng, szoknya lebben 2023
2023. április 22-én szombaton, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17:00 Kézművesség: kosárfonás, állatbábok készítése
18:00 Játszóház: tavaszi játékok, Szent György napi szokások, aprók tánca Szegvári Emesével
18:30 Apróbúza csoport bemutatója
19:00 Táncház ifjaknak és véneknek
Muzsikál a Kincső zenekar.
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Szent György napi Aprók Tánca 2023
2023. február 18-án, szombaton 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi u. 15.)
17.00 Kézművesség: farsangi álarcok, ritmushangszerek készítése
18.00 Játszóház: játékok, dalok, farsangi szokások, felvonulás, kecskés alakoskodás. Közreműködik a Kotyogó óvodás csoport
19.00-21.00 Táncház: ifjaknak-véneknek a Kincső zenekarral
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A jelmezeket se hagyjátok otthon!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Farsangi Aprók Tánca 2023
2022. december 30-án pénteken, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17.00 Kézművesség: zajkeltő eszközök készítése
18.00 Játszóház: óévbúcsúztató és újévköszöntő szokások. Polgári táncok
18.30 Boricatánc bemutató
19.00 - 21.00 Daltanulás és óévbúcsúztató táncház a Kincső zenekarral
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Decemberi Aprók Tánca 2022
2022. december 17-én szombaton, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17.00 Kézművesség: mézeskalács díszítés, adventi ajtódísz készítése
17.30 Játszóház: kotyolás és lucázás
18.00 Karácsonyváró közös éneklés
18.30 Téli népszokások
19.00-21.00 Táncház ifjaknak és véneknek
Muzsikál a Kincső zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Karácsonyváró Aprók Tánca 2022
2022. november 19-én szombaton, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17 órától kézműves foglalkozások
18 órától Márton napi szokások, dalok, játékok
19 órától hangszerbemutató, táncház Szabó Krisztinával, majd táncház a Kincső zenekarral
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Márton-napi Aprók Tánca 2022
2022. november 5-én szombaton, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17.00 Kézművesség: korongozás, agyagozás
17.30 Játszóház: népi játékok és polgári táncok Komárom-Esztergom megyéből
18.00 Daltanulás a Kincső zenekarral
18.30 A KISCIFRA csoport bemutatója
19.00-21.00 Táncház ifjaknak és véneknek
Muzsikál a Kincső zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Novemberi Aprók Tánca 2022
2022. október 22-én szombaton, 15-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
15.00-19.00 Kézműves foglalkozások a Tata és Térsége Kézműves Egyesület tagjaival
16.00-17.00 Tánc- és viseletbemutató
17.00-18.00 Játszóház Szegvári Emesével: őszi népszokások, játékok, aprók táncháza
18.00-19.00 Hangszerbemutató foglalkozás
19.00-21.00 Táncház ifjaknak és felnőtteknek
Muzsikál a Kincső zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Októberi Aprók Tánca 2022
2022. szeptember 24-én szombaton, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17.00 Kézművesség a Tata és Térsége Kézműves Egyesület tagjainak közreműködésével
17.30: Játszóház: szüreti játékok, szokások táncház apróknak Szegvári Emesével
18.30: A Pötörke Táncegyüttes bemutatója
19.00-21.00: táncház ifjaknak és véneknek
Muzsikál a Kincső zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Szüreti Aprók Tánca 2022
2022. június 20-án hétfőn, 17-21 óráig
A tatai Kálvária dombon
Programok:
NÉPZENEI KONCERTEK A KINCSŐ ZENEKAR ÉS TANÍTVÁNYAINAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL
SZENTIVÁNI DALOK A CSEVERGŐ ÉNEKEGYÜTTESSEL
MOLVAI TÁNCHÁZ
TŰZUGRÁS
KÉZMŰVESSÉG, NÉPI JÁTSZÓHÁZ
A RENDEZVÉNY INGYENESEN LÁTOGATHATÓ!
ESŐ ESETÉN A RENDEZVÉNY ELMARAD.
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Szentiváni tűzugrás a Pötörkével 2022
2022. június 20-án hétfőn, 17-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
17.00 Kézművesség: korongozás, pólófestés
18.00 Játszóház: népi játékok Komárom-Esztergom megyéből
19.00-21.00 Daltanulás és táncház a Kincső zenekarral
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Júniusi Aprók Tánca 2022
2022. május 21-én szombaton, 16-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
16.00 Kézművesség: májfabot és pünkösdi koszorú készítése, gyöngyfűzés
17.00: Játszóház: pünkösdi játékok, pünkösdölő szokás, táncház apróknak
18.00: Hangszerbemutató
18.30: APRÓK ÉS BÚZASZEM csoportok fellépése
19.00-21.00: táncház ifjaknak és véneknek
Muzsikál a Kincső zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Májusi Aprók Tánca 2022
2022. április 23-án szombaton, 16-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
16.00 Kézművesség: kötélverés, nemezelés
17.00: Játszóház: tavaszi játékok, Szent György napi szokások, aprók tánca
18.00: KUTTYOMFITTY TÁRSULAT : 70KEDŐ OBSITOS c. előadása
19.00: táncház ifjaknak és véneknek
Muzsikál a Kincső zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Szent György napi Aprók Tánca 2022
2022. március 19-én szombaton, 16-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
16 órától: Kézművesség: tavaszi ajtódísz készítése, bőrözés
17 órától: böjti játszóház Szegvári Emesével: kiszézés, tavaszi játékok, népszokások. Közreműködik az Aprók táncegyüttes.
18 órától: népzenei koncert a Pötörke népzenész és népi énekes tanulóinak közreműködésével.
Muzsikál a Kincső zenekar
Belépés az érvényes járványügyi szabályok betartásával!
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Tavaszköszöntő Aprók Tánca 2022
2022. február 19-én szombaton, 16-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
16 órától kézművesség: busóbaba készítése
17 órától játszóház: farsangi felvonulás, kecskés alakoskodás. Közreműködik a Pötörke óvodás csoportja, a Kotyogó
18 órától mesél: Szénási Veronika
19 órától táncház ifjaknak és véneknek: közreműködik: Juhász Sándor és Szabó Kincső
Muzsikál a Kincső zenekar
Belépés az érvényes járványügyi szabályok betartásával!
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Farsangi Aprók Tánca 2022
2022. január 15-én szombaton, 16-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
Programok:
16.00: Kézművesség: szalvéta technika, üvegmaratás, ördöglakat készítése
17.00: Játszóház Szegvári Emesével: Háromkirály-járás népszokása, népi játékok, majd dunántúli és moldvai gyermektáncház
19.00: Füzesi tánc- és énektanítás: Gémesi Zoltán és Szabó Kincső
Muzsikál a Kincső zenekar
Belépés az érvényes járványügyi szabályok betartásával!
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
Újévköszöntő Aprók Tánca 2022
december 30-án, csütörtökön 16 órától
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi utca 15.)
16.00: Kézművesség: korongozás, kötélverés, zajkeltő eszközök készítése
17.00: Aprók tánca Szegvári Emesével: népszokások, játékok, dalok és táncok - kísér a KINCSŐ ZENEKAR
18.00: NYIRETTYŰ ZENEKAR: NYÍRI LACI ÉS MARTUS ÉVI - koncert, hangszerbemutató és moldvai táncház
19.00: Táncház ifjaknak és felnőtteknek: NÉMETH DÉNES ÉS ZENEKARA; házigazda: GÉMESI ZOLTÁN ÉS HORVÁTH MARIKA - györgyfalvi tánctanítás
A rendezvényen BÜFÉ üzemel.
Belépés az érvényes járványügyi szabályok betartásával.
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
valósul meg
Decemberi Aprók Tánca 2021
november 20-án szombaton 15-21 óráig
Tatán a Református gyülekezeti teremben (Kocsi u. 15.)
15.00 Kukoricás játszó, csuhézás
16.00 Ringató és táncház
17.00 Márton napi szokások, dalok, játékok
18.30 ÖRDÖNGÖLŐ LEMEZBEMUTATÓ KONCERT HIDEG ANNÁVAL KÖZREMŰKÖDIK HAVAY VIKTÓRIA ÉS A HORSA BANDA
19.30 Ördöngösfüzesi tánctanulás: Kánya Réka és Gémesi Zoltán
VENDÉG A KENDERKE MŰHELY
A batyus táncházba kis enni- vagy innivaló hozható!
Mindenkit szeretettel várunk!
A program az „ÉLŐVÉ VÁLÓ HAGYOMÁNY” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01473 projekt keretében valósul meg.
valósul meg
Márton napi Aprók Tánca 2021