Magyarbőd – Ránkfüred / Szlovákia

Magyarbőd – Ránkfüred – Szlovákia, augusztus 10-17

Mindnyájunk nevében mondhatom, akik ott voltunk, hogy felejthetetlen 1 hetet töltöttünk a szlovákiai Ránkfüreden, szlovák nevén Herlányban, a Cifra táncegyüttes és a tatabányai Forgórózsa Népművészeti Központ Csutri együttesének közös néptánc táborában. Neves helyi táncmesterek – Méhes Katalin, Kupec Mihály és Korpás Éva népdalénekes vezetésével merültünk el a gazdag magyarbődi hagyományok tanulmányozásában.

Hagyományőrzők

Legkiemelkedőbb és legfelemelőbb pillanatai a tábornak azok voltak, amikor találkozhattunk a még élő magyarbődi hagyományőrzőkkel. Második nap délután és este vendégeink voltak a táborhelyen, velünk is vacsoráztak és utána a mulatságban is résztvettek. Együtt karikáztunk, jártuk a csárdást, eközben hallgattuk csodálatos, kétszólamú énekeiket, elbeszéléseiket a régi táncos szokásokról, fiatalságukról, gyönyörködtünk viseletükben. Magyarbődön meglátogattuk az egyik utolsó férfi táncos, Vasil Imre bácsi sírját, majd a nénik vendégei voltunk a helyi kultúrházban. Fergeteges mulatság keletkezett, sajnáltuk, hogy vissza kellett menni a táborhelyre. Reméljük még sokszor találkozunk velük, hallhatjuk Joli néni, a 83(!) éves, fiatalos Margit néni és a többi hagyományőrző csodálatos énekét! Isten éltesse őket, akik a magyar nyelv és hagyományok utolsó képviselői Magyarbődön!

Szállásunk fantasztikus volt! Szállodai körülmények között laktunk a ránkfüredi gejzír mellett,amelynek kitörését háromszor is megcsodálhattuk. A valahai Ránki, Eszterházy családok által kiépített park, nyári pavilon adott otthont a tánctanításnak, az ottani étteremben étkeztünk. Esténként a táncházakat is itt tartottuk, Rigó Márton és bandája muzsikált.

A kézműves foglalkozásokon magyarbődi hímzésmintákkal emlékpólót készítettünk, a lányok kalárisból  megfűzték fellépő gyöngyüket.

Kirándulások

A kassai kirándulás több szempontból is emlékezetes marad – a tavaly Európa kulturális fővárosaként elhíresült valahai magyar város nem fogadott túl vendégszeretően bennünket…Amikor fogadott idegenvezetővel végigjártuk Kassa nevezetes helyeit – Rodostói Rákóczi-ház, Szent Erzsébet-székesegyház, panoptikum-Tűztorony, Márai-ház, a gyönyörű főtér parkjaival, szőkőkútjaival, a fantasztikus színházépülettel – mind-mind a valahai Nagy-Magyarország, Kassa városa által felépített épületek, amelynek utolsó simításai 1896-ban a milleneum évében befejeződtek – vajmi keveset hallotunk a magyar történelemről, arról, hogy ezt mi építettük föl, alakítottuk ki. A szlovákok nemcsak kisajátítják a magyar történelmet és elhallgatnak bennünket – 1000 évig nem volt itt semmi…- hanem saját érdemeikként tüntetik fel pl. Kassa városának minden nevezetességét is. Ezt sajnos nemcsak nekünk, hanem más turistáknak is így adják elő…

Mi azért megcsodáltunk mindent, a legszebb a székesegyház és az alatta kialakított Rákóczi-sírbolt volt, ahol természetesen elénekeltük a Himnuszt. A városi szabadprogramot elmosta ugyan az eső, de volt idő még a Kézművesek utcájában is sétálni egyet. Aki teheti, látogasson el Kassára – a város nevezetességei, magyar történelmi emlékei felemelően szépek.

Utolsó este tréfás vetélkedőn, beugratós játékokon derültünk, itt a fiú lábszépségversenytől a hajfonásig, a széki tempó versenytől a magyarbődi csárdásversenyig megmutatkozhattak az indulók.

A hazaúton izgalmas kirándulást tettünk Boldogkőváraljára. Az emeleti makett-teremtől a pincebörtönig sok érdekes látnivalóval gazdagodtunk.

Mindenkori vágyunkat, hogy még élő hagyományőrzőket hallhassunk-láthassunk, idén is beteljesítettük. Amíg még élnek ilyen emberek, megkeressük őket és tanulunk tőlük. Csak így lehet megőrizni „a tiszta forrás”gondolatát.

Magyarbőd – Ránkfüred / Szlovákia táborozás - 2014

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi cikkeink

IX. Kiskunsági Néptánctalálkozó 2023

Olvass tovább

Fellépés a Golf Hotelben 2023

Olvass tovább

Fazekasmester Találkozó és Konferencia 2023

Olvass tovább

Cigányfolklór tábor 2023

Olvass tovább

Augusztus 20. 2023

Olvass tovább

Szent Iváni Tűzugrás és Napszentület tábor 2023

Olvass tovább

Sarkantyú peng, szoknya lebben 2023

Olvass tovább

Pálóczi Horváth Ádám Népdaléneklési Verseny 2023

Olvass tovább

A Tánc Világnapja 2023

Olvass tovább

Szent György napi Aprók Tánca 2023

Olvass tovább

Soproni Regionális Szóló Néptáncvetélkedő 2023

Olvass tovább

Tiszán innen-Dunán túl 2023

Olvass tovább

Böjti karikázó 2023

Olvass tovább

Mezőföld virágai 2023

Olvass tovább

III. Komárom-Esztergom Vármegyei Néptánczfórum 2023

Olvass tovább

Farsangi Aprók Tánca 2023

Olvass tovább

XX. Fergeteges Farsang Szólótáncverseny 2023

Olvass tovább

Óévbúcsúztató Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Karácsonyváró Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Márton-napi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Novemberi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Jubileumi gálaműsor 2022

Olvass tovább

Októberi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Szüreti Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Szentiváni tűzugrás 2022

Olvass tovább

Júniusi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Májusi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Szent György napi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Tavaszköszöntő Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Farsangi Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Újévköszöntő Aprók Tánca 2022

Olvass tovább

Decemberi Aprók Tánca 2021

Olvass tovább

Márton-napi Aprók Tánca 2021

Olvass tovább

Októberi Aprók Tánca 2021

Olvass tovább

Szeptemberi Aprók Tánca 2021

Olvass tovább

TANÉVKEZDÉS 2021/2022

Olvass tovább

XXIV. PÖTÖRKE VÁROSI FOLK-NAP

Olvass tovább

Szentiváni Tűzugrás - 2021

Olvass tovább

„NAPSZENTÜLET” tábor - 2021

Olvass tovább

Farsangi Aprók Tánca 2020

Olvass tovább

XXIII. Folk-nap és Berukkolás - 2019

Olvass tovább

Mezőségi bál

Olvass tovább

Hagyományos karácsony 2018

Olvass tovább

Márton napi aprók tánca

Olvass tovább

XXII. VÁROSI FOLK-NAP - I. TATAI KÉZMŰVES KAVALKÁD - II. MEGYEI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ

Olvass tovább

VII. Szentiváni tűzugrás

Olvass tovább

Hagyományos karácsony - 2017

Olvass tovább

Hagyományos karácsony - 2016

Olvass tovább

XX. Városi Folk-nap

Olvass tovább

Felsősófalvi tábor - 2016

Olvass tovább

Várhosszúréti tábor - 2016

Olvass tovább

Megyei Príma Díj

Olvass tovább

Martosi tábor - 2016

Olvass tovább

V. Szentiváni Tűzugrás

Olvass tovább

Forgórózsa Ki-Mit-Tud

Olvass tovább

III. Pötörke bál

Olvass tovább

Szent György napi Aprók Tánca

Olvass tovább

Virágvasárnapi böjti karikázó

Olvass tovább

Népdaléneklési és népi hangszerjátékos verseny

Olvass tovább

Óévbúcsúztató Aprók tánca

Olvass tovább

XIX. Városi Folknap

Olvass tovább

Szüreti Aprók tánca

Olvass tovább

Készül a PÖTÖRKE-HÁZ

Olvass tovább

Várhosszúréti tábor

Olvass tovább

Martosi néptánc tábor

Olvass tovább

IV. Szentiváni Tűzugrás

Olvass tovább

Fölszállott a páva

Olvass tovább

Pünkösdi Aprók tánca

Olvass tovább

II. Pötörke bál

Olvass tovább

Aprók tánca Szent György napján

Olvass tovább

Komárom-Esztergom Megyei Néptáncfesztivál

Olvass tovább

Megyei népdaléneklési versenyek

Olvass tovább

Tatai Lehalászás

Olvass tovább

Szüreti felvonulás a Forgórózsával

Olvass tovább

Magyarbőd – Ránkfüred / Szlovákia

Olvass tovább

Bajnai tábor

Olvass tovább

III. Tűzugrás a Kálvária dombon

Olvass tovább

Népművészeti KI-MIT-TUD

Olvass tovább

PÖTÖRKE BATYUS BÁL, AVAGY...

Olvass tovább

Húsvéti készülődés - játszóház

Olvass tovább

Székesfehérvári Néptáncfesztivál

Olvass tovább

Ünnepi látogatás Magyarkanizsán

Olvass tovább

Megyei Népdaléneklési verseny

Olvass tovább

Farsangi "Aprók tánca"

Olvass tovább

XVII. Városi Folknap a Pötörkével

Olvass tovább

Szüreti felvonulás Tatabányán

Olvass tovább

Nemzetközi fesztivál Korzikán

Olvass tovább

Németországban jártunk

Olvass tovább
PÖTÖRKE NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLET I TATA
Széchenyi 2020
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram