Magyarbőd – Ránkfüred – Szlovákia, augusztus 10-17
Mindnyájunk nevében mondhatom, akik ott voltunk, hogy felejthetetlen 1 hetet töltöttünk a szlovákiai Ránkfüreden, szlovák nevén Herlányban, a Cifra táncegyüttes és a tatabányai Forgórózsa Népművészeti Központ Csutri együttesének közös néptánc táborában. Neves helyi táncmesterek – Méhes Katalin, Kupec Mihály és Korpás Éva népdalénekes vezetésével merültünk el a gazdag magyarbődi hagyományok tanulmányozásában.
Legkiemelkedőbb és legfelemelőbb pillanatai a tábornak azok voltak, amikor találkozhattunk a még élő magyarbődi hagyományőrzőkkel. Második nap délután és este vendégeink voltak a táborhelyen, velünk is vacsoráztak és utána a mulatságban is résztvettek. Együtt karikáztunk, jártuk a csárdást, eközben hallgattuk csodálatos, kétszólamú énekeiket, elbeszéléseiket a régi táncos szokásokról, fiatalságukról, gyönyörködtünk viseletükben. Magyarbődön meglátogattuk az egyik utolsó férfi táncos, Vasil Imre bácsi sírját, majd a nénik vendégei voltunk a helyi kultúrházban. Fergeteges mulatság keletkezett, sajnáltuk, hogy vissza kellett menni a táborhelyre. Reméljük még sokszor találkozunk velük, hallhatjuk Joli néni, a 83(!) éves, fiatalos Margit néni és a többi hagyományőrző csodálatos énekét! Isten éltesse őket, akik a magyar nyelv és hagyományok utolsó képviselői Magyarbődön!
Szállásunk fantasztikus volt! Szállodai körülmények között laktunk a ránkfüredi gejzír mellett,amelynek kitörését háromszor is megcsodálhattuk. A valahai Ránki, Eszterházy családok által kiépített park, nyári pavilon adott otthont a tánctanításnak, az ottani étteremben étkeztünk. Esténként a táncházakat is itt tartottuk, Rigó Márton és bandája muzsikált.
A kézműves foglalkozásokon magyarbődi hímzésmintákkal emlékpólót készítettünk, a lányok kalárisból megfűzték fellépő gyöngyüket.
A kassai kirándulás több szempontból is emlékezetes marad – a tavaly Európa kulturális fővárosaként elhíresült valahai magyar város nem fogadott túl vendégszeretően bennünket…Amikor fogadott idegenvezetővel végigjártuk Kassa nevezetes helyeit – Rodostói Rákóczi-ház, Szent Erzsébet-székesegyház, panoptikum-Tűztorony, Márai-ház, a gyönyörű főtér parkjaival, szőkőkútjaival, a fantasztikus színházépülettel – mind-mind a valahai Nagy-Magyarország, Kassa városa által felépített épületek, amelynek utolsó simításai 1896-ban a milleneum évében befejeződtek – vajmi keveset hallotunk a magyar történelemről, arról, hogy ezt mi építettük föl, alakítottuk ki. A szlovákok nemcsak kisajátítják a magyar történelmet és elhallgatnak bennünket – 1000 évig nem volt itt semmi…- hanem saját érdemeikként tüntetik fel pl. Kassa városának minden nevezetességét is. Ezt sajnos nemcsak nekünk, hanem más turistáknak is így adják elő…
Mi azért megcsodáltunk mindent, a legszebb a székesegyház és az alatta kialakított Rákóczi-sírbolt volt, ahol természetesen elénekeltük a Himnuszt. A városi szabadprogramot elmosta ugyan az eső, de volt idő még a Kézművesek utcájában is sétálni egyet. Aki teheti, látogasson el Kassára – a város nevezetességei, magyar történelmi emlékei felemelően szépek.
Utolsó este tréfás vetélkedőn, beugratós játékokon derültünk, itt a fiú lábszépségversenytől a hajfonásig, a széki tempó versenytől a magyarbődi csárdásversenyig megmutatkozhattak az indulók.
A hazaúton izgalmas kirándulást tettünk Boldogkőváraljára. Az emeleti makett-teremtől a pincebörtönig sok érdekes látnivalóval gazdagodtunk.
Mindenkori vágyunkat, hogy még élő hagyományőrzőket hallhassunk-láthassunk, idén is beteljesítettük. Amíg még élnek ilyen emberek, megkeressük őket és tanulunk tőlük. Csak így lehet megőrizni „a tiszta forrás”gondolatát.